fellépők

Szent Efrém Férfikar - Templom 11:00

Napjainkban a klasszikus zene sokak számára arisztokratikus jelenséggé vált, amit kevesen értenek és talán még kevesebben élveznek. A Szent Efrém Férfikar célja, hogy rácáfoljanak erre.

Akár mély tónusú ortodox zenét, akár hajlékony mediterrán bizánci dallamokat, akár játékos Bartók műveket, akár veretes Liszt-himnuszokat, vagy éppen világslágereket éneklnek, mindig egy cél lebeg a szemük előtt: legyen jó, amit csinálnak! Legyen jó énekelni – és legalább annyira jó hallgatni. A Szent Efrém Férfikar egy szellemi műhely, ahol egymás személyiségéből, hangi adottságaiból és sokféleségéből táplálkoznak. Úgy gondolják, hogy semmilyen zenét sem fontos feltétlenül érteni, bőven elég hallgatni – és élvezni!

 

Magyarország legnépszerűbb vokális együttesét 2002-ben alapította a Liszt- és Érdemes Művész Díjas Bubnó Tamás. Névadójuk Szír Szent Efrém (306-373), a bizánci egyház kiemelkedő himnuszköltője, akit kortársai a “Szentlélek hárfájának” neveztek.

A Szent Efrém Férfikar kezdetben a bizánci rítusú kereszténység rendkívül változatos zenéjére specializálódott és ezzel a repertoárral ért el sikereket hazájában és külföldön egyaránt. A magyar férfikari hagyománnyal már a kezdetekkor elkezdett foglalkozni az együttes, Boksay János kárpátaljai pap férfikari liturgiája révén. Innen pedig

egyenes út vezetett Liszt Ferenc ismeretlen, de végtelenül gazdag férfikari művészetéhez, majd pedig Bartók Béla férfikórusra írt zseniális darabjaihoz. A bizánci rítusú zenei hagyomány mellett az együttes repertoárjának második fontos pillére a nagy magyar mesterek férfikari munkássága lett.

Számos belföldi és külföldi rangos fesztiválfellépés hatására több kortárs zeneszerző hallotta és szerette meg a Szent Efrém Férfikar egyedi hangzását – ennek köszönhetően többen komponáltak műveket a kórusnak. Manapság elmondható, hogy nem múlik el SzentEfrém koncert kortárszenei kompozíciók előadása nélkül.

A nyolctagú együttes rendszeresen koncertezik Magyarországon és világszerte. Saját sorozatot rendeznek Orientale Lumen – Kelet Világossága címen, ahol világhírű kollégáikkal közösen lépnek színpadra. Tizennégy lemezük jelent meg. Az együttes tagjai sokoldalú kamaraénekesek, akik átiratokat, átdolgozásokat és saját műveket is készítenek a Szent Efrém Férfikar számára.

Elérhetőségek

Kövess minket

© 2024 Minden jog fenntartva | hangfeszt.hu